Skót bíboros: viseljük büszkén a keresztet

Ország: 
Nagy-Britannia

Keith O’Brien skót bíboros a kereszt mindennapos viseletére buzdította a brit híveket Húsvét Vasárnapi szentbeszédében. Az országban több per is folyamatban van munkahelyi keresztviselet miatt – írja a BBC.

Mint a bíboros mondta: viseljük büszkén a keresztet! A skót főpásztor kifejezte a vallás marginalizációja miatti aggódását is. 

Az exeteri Shirley Chaplin egykori kórházi nővér és a twickenhami Nadia Eweida, aki a brit légitársaságnál, a British Airwaysnél dolgozott, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál próbálnak érvényt szerezni igazuknak, miután munkáltatójuk megtiltotta nekik a kereszt viselését azzal a magyarázattal, hogy az sérti mások érzékenységét.

 Egy brit bíróság ugyanis úgy határozott, hogy a kereszt viselésének megtiltása nem diszkrimináció, tekintve, hogy a keresztényeknél nem kötelező viselni a keresztet. 

Az Edinburgh-i katedrálisban a kardinális idézte a pápát, aki brit útján úgy fogalmazott: a vallás nem egy megoldandó probléma, hanem a nemzeti párbeszéd résztvevője. Keith O’Brien bíboros hozzátette: reméli, minél többen fogják kifejezni hitüket a kereszt egyszerű és nem hivalkodó viselésével. 

 

Forrás: www.magyarkurir.hu